Szeretném megkérdezni, a következő eredmények okozhatják-e panaszaimat:
Már két és fél éve folyó, két menszesz közötti egy-egy napos barnázgatás,
vérezgetés miatt járok orvostól orvosig. Minden rákszűrés eredményem
kiváló, ultrahangos vizsgálat is negatív. Ám ez a menszesz előtt
barnás-véres folyás megvan, rendszertelenül, hol 16, hol 10 nappal előtte
jelentkezik, általában nem tart egy teljes napig, van, hogy csak egy kis
foltnyi jön ki. Volt két olyan hónapom is, amikor pár nap eltéréssel
kétszer is jelentkezett, és volt olyan is, mikor majd egy hétig
barnázgattam. Amellett, hogy ez a barnázgatás-vérezgetés zavar,
mindennapjaimban is befolyásol, mert meg is vagyok ijedve, hátha nagyobb a
bajom.
A legutóbbi két menszeszem is érdekes volt, az egyik 7-8 napig tartott,
elég erősen, most a legutóbbi pedig mindössze csak két napig, előtt és
utána kis rózsaszín illetve barnás folyással.
Most eljutottam egy olyan orvoshoz, aki akut gyulladást sejt a háttérben,
ezért a párommal egy injekciókúrán veszünk részt.
Emellett megcsináltatott egy hormon vizsgálatot is. A menstruáció előtt 8
nappal volt egy vérvételem, aminél kijött:
Progesteron: 4,3 ng/ml
A menstruációm 3. napján voltam újabb vérvételen:
TSH: 4,937
Ösztraidol: 67 pg/ml
Prolactin: 17,1 ng/ml
FSH: 3,5 mU/ml
Tesztoszteron: 110 ng/dl
UH vagy LH (ez nem biztos, kicsit olvashatatlan a papiron, hogy mi ez): 1,7
mU/ml
Mit jelent ez egyáltalán? Mivel a nőgyógyászommal még nem tudtam átbeszélni
ezeket az értékeket, mert nem ért rá, kérdezném, ezek lehetnek-e okai a
menstruáció közötti barnás-véres folyásnak? Vagy esetleg együtt minden:
gyulladás és hormonszint probléma? Vagy az életkorom? Mert volt olyan orvos
is, aki azonnal egészségügyi kaparásra akart elküldeni, mondván: a korom
miatt. Mert 40 éves vagyok, még nem szültem, fogamzásgátlót nem szedek.
Viszont az egészségügyi kaparástól nagyon félek! Valóban szükség volna
rá?
Köszönöm. Anita
főszerk.
Nem regisztrált
Beküldés időpontja 5/10/2007 11:50
Ön a TÁRSALGÓBAN kérdezett.
Ehhez a kérdéshez - regisztrált felhasználóként - bárki hozzászólhat! Ossza
meg velünk tapasztalatát, véleményét!
A bejegyzést illető, a közvetlen orvosi vizsgálatot és az online szakorvosi
véleményezést sem helyettesítő SZERKESZTŐI KOMMENTÁR:
Az Ön korosztályába tartozóknál nem példa nélküli. Az alacsonyabb
(ösztrogént kiegyensúlyozó) progeszteron okozhat ciklus közepe táján
jelentkező barnás közti vérzést. Leleteiben mutatkozik még itt-ott némi
eltérés (prolactin, LH; tesztoszteron), de ennek elemzése, jelentőségének
megítélése, az endometrium (méhnyálkahártya) esetleges további vizsgálata,
valamint a további teendők meghatározása az Önt jól ismerő orvos
feladata.
Az "akut gyulladás" vélelméről és az alkalmazott injekciós kezelésről
tájékoztassa szülész-nőgyógyászát...